ÉVI 48 MILLIÓ FORINTOS ENERGIAKÖLTSÉG RADIKÁLIS CSÖKKENTÉSE EGY NEVES MAGYAR BORÁSZATBAN

ÉVI 48 MILLIÓ FORINTOS ENERGIAKÖLTSÉG RADIKÁLIS CSÖKKENTÉSE EGY NEVES MAGYAR BORÁSZATBAN

 

KIHÍVÁS

2015 decemberében  egy neves alföldi borászat  megelégelte az egekig szökő energiadíjakat, és segítséget kért tőlünk.

A cég  jelentős bor beszállító  a nemzetközi és a hazai kiskereskedelmi láncokba

Áramfogyasztása 2015-re elérte a 35 millió forint/éves, gázfogyasztása pedig a 20 millió forint/éves költséget. Ez a cég számára már akkora kiadást jelentett, amit mindenképp racionalizálni akart.

 

MEGOLDÁS

Szakemberek  pontosan tudták, hogy a bor erjedésekor  magas hő keletkezik, amelyet a borászatok szellőztetéssel a szabadba engednek.
Ez a szellőztetés a világ egyik legdrágább szellőztetése, ugyanis a távozó hőt el is lehet raktározni.
A föld mélyére különböző szondákon keresztül vezethetjük a hőt, majd később felhasználhatjuk azt (például télen fűtésre).

 

 

A föld egy fantasztikus dolog az ember számára. Nem csak a növényeket köszönhetjük neki, de kiváló hőszigetelő-képességének hála egy borászat az alacsony energiadíjakat is.
A hőelvezető szondák és a föld hőszigetelő-képességének köszönhetően ugyanis meg is oldhatjuk a palackozáshoz szükséges hőigény előállítását.
Mindezt anélkül, hogy a villany- és gázóra őrült pörgésbe kezdene.

 

 

Sőt, a borászat számára már azt is megvizsgáltuk, hogyan lehetne a kiszolgáló épületek, például irodák fűtését is megoldani hulladék hőenergiából,
abból amelyből egy borászatban szinte korlátlan mennyiségben áll a rendelkezésünkre és abból a hulladékenergiából, amelyet egyszerűen csak „kiszórnak” a borászatok az ablakon, miközben felhasználásával az energiadíjak csökkenése a 10 millió forintos  nagyságrendet is elérheti.

 

 

Mivel a  borászatában még egy saját, 36 C fokos, meleg vizes kút is van, ezért most csapatunk azt vizsgálja, milyen energiamegtakarító megoldásra tudjuk majd használni. Egy ehhez hasonló energiakoncepcióval külföldön már nagyon sok borászatban találkozhatunk, itthon azonban még nem alkalmazzák.
Pedig a befektetés nagyon is megéri, mert a befektetés igen hamar megtérül.

 

Megvizsgáltuk a cégben napelemes rendszer alkalmazásának lehetőségét is.

 

Az éves villamosenergia igény kb. 2/3 -a megtermelhető napelemes rendszer segítségével, így hatalmas költségmegtakarítás érhető el.

 

 

A költségek csökkentésével olcsóbban tudnak termelni, ezáltal jutva piaci előnyhöz. A napelemes rendszer megtérülési ideje a kalkulációk alapján: 4,2 év.

 

 

Velünk az energiaszámlákon kívül másra is költhet.

Garantált energiaköltség csökkentést biztosítunk

Kérje ingyenes igényfelmérést vagy helyszíni tanácsadást!

 

KAPCSOLAT